Alfheim Online Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Nyxia Deathreaver

Go down

Nyxia Deathreaver Empty Nyxia Deathreaver

Témanyitás by Nyxia Deathreaver Vas. Dec. 18, 2022 10:11 pm

Valós név: Natasha "Natie" Sarnatrina
Karakter név: Nyxia Deathreaver
Valós becenév: Natie
Karakter becenév: Nyxia vagy Nyx, de csak a barátainak, mindenki más csak Deathreaverként ismerheti meg elsőre.

Nem: Lány
Kor: 21
Faj: Imp

Kinézet: Natie egy 160 centiméter magas, soványkás leányzó kék szemekkel, alig vállig nyírt szőkés hajjal és nyitott, kedves mosollyal. Nagyobb, kényelmesebb nerd/gamer ruhákat visel és nyakán headset-et, amit akkor tesz fel a fejére, ha éppen nem VR-függő játékokkal játszik. Nyilván azért visel 1-2 mérettel nagyobb felsőket, főleg pulcsikat, mert így takarja el az átlagnál egy kicsit nagyobb, de még természetes méretű melleit, mert nem szereti amúgy sem, ha azt bámulják ahelyett, hogy őt mint embert. Font, kötött vagy bőr karkötőket visel csuklóján, amiket így időnként cserélget, kivéve egy régebbi, legalább több, mint tíz éves darabot "Örökké a kishúgom" felirattal, amit soha nem vesz le. Ezt még a nővérétől kapta, mielőtt az a Sword Art Online világában ragad, majd nehezen megmagyarázható körülmények között halt meg.

Jellem: Natie aurája ugyan kedvességet és pozitívumot sugároz, főleg, ha videókat készít, de képes zárkózottá válni, ha magánéletéről kezdik kérdezgetni, hiszen súlyos traumák és tragédiák sorozatát kellett átélnie és végig néznie. Talán a legközelebbi barátainak fog megnyílni erről. Viszont a belső érzéseit el tudja zárni és ennek köszönhetően megtanult erősebbé válni és felvenni az adott szerepeket, emellett a videózás és streamelés is sokat segített neki. De mindezt a tulajdonságot inkább arra használja fel, hogy pozitívumot, jókedvet és reményt adjon a nézőinek. Bajban, ha tud, szóban és lélekben tud segíteni és támogatást nyújtani. Gyűlöli az erőszakoskodást és a "bullyngot" másokkal szemben, illetve az alpári, szexista megjegyzéseket... lehet, hogy talán fizikailag gyengébb, de ha valakinek perverz kedve támadt becélozni őt és kikezdeni vele szavakkal vagy kezekkel, a hozzá legközelebb álló tárggyal megvédi magát. Kedvenc időtöltése a karkötő készítés és a játékok streamelése.

A Karater Kinézete: Natie valós küllemével hasonlóan, Nyxia ugyanazzal a magassággal rendelkezik és hajstílussal, kivéve, hogy a haja fakófehér lilás árnyalatokkal és rejtett tincsekkel, szeme színe lila. Persze arcát csak pihenő időszakban látható, legtöbbször nyílt terepeken, kalandozás, küldetés és egyéb harcjellegű helyzetekben csuklyát visel koponyás maszkkal, amiből csak a világító szemei látszanak ki. Sötét, hosszú, vértes köpenyeskabátot visel sötét koponyás vállvérttel és szíjjal. Emiatt elsőre nem látszik, hogy női karakter. Ezalatt sötét mellvértet visel, alatta hosszúkás gabeszonnal, ami csak térdéig ér. Hátán szokta vinni "X" alakzatban két egykezes, rúnafaragású kardjait. Nyxia így úgy néz ki, mint egy halállovag a World of Warcraft világából, de mivel Nyxia egy Imp, csak küllemben hasonlít egy élőhalottra. Habár, ha nincs rajta a maszkos csuklya, azért kevésbé ijesztő a látvány...

A Karakter Jelleme: Nyxia sötét, komor, bosszúszomjas külleme védelmező női daliát takar. Sokszor rideg, fenyegető és csendes karakterként lép a színre, és határtalan kegyetlenséggel teszi helyére ellenfeleit, feladatait ellátva, vagy társait megvédelmezve, akár barátok, akár nem. Azokat, akik szeme láttára más, védtelenebb playerekkel kezdenek erőszakoskodni, ha kell, többször is kitapossa a karakter digitális belét, amíg maga az erőszakoskodó player nem mer többet visszatérni ALO-ba játszani. Csendesebb időkben, chillezés gyanánt keres valami karakterhez illő elfoglaltságot vagy megfigyeli a környezetét, felfedezi azt... persze a magafajta módján, a szerepén belül. Természetesen nem nagyon áll szóba random személyekkel, de akik elnyeri bizalmát és barátságát, akár ötvenszer is meghalna értük. Habár Nyxia tartja a maga karakterének komolykodó szerepét, néha előfordul, hogy csak felületes szinten visszaköszön a valós személyiségének kissé megszeppent, zavart személyisége, ami persze egy "digitális holtakkal" és árnymágiával foglalkozó sötét harcostól szokatlan tud lenni más szemében.

Előtörténet:

- Szóval ezt vegyük át újra, Miss Sarnatrina, csak úgy a megerősítés kedvéért.
A cyberrendőrség komoly, borostásképű alparancsnoka visszapörgette a rólam szóló papír formájában őrzött dokumentumokat, míg a meghallgatásomon résztvevő társa, az internetes játékok megfigyeléséért megbízott főhadnagy gépelt a laptopján és máris visszatért az adatbázisom legelső oldalaira, hasonló indokokból. Nehezen tudtam tartani velük a kontaktust, de csak azért, mert amikor váratlanul behívattak a rendőrkapitányság cybernetikus tevékenységekért felelős, pár éve megalapított csoportjába, attól féltem, hogy a videós tevékenységeim egyike törvénnyel szembe ütközött.
Ám kiderült, hogy nem erről van szó. Más, de szigorúan bizalmas okok vezérelték őket, hogy azonnali hatállyal felvegyék velem személyesen is a kapcsolatot. Az a szerencsém, hogy most szüneteltettem a streamet kikapcsolódási okokból és az egész találkozó a rendőrökkel diszkréten zajlott.
- Tehát - az alparancsnok összekulcsolta kezeit, közben szigorú tekintetével, szemüvege mögül nézett rám. - Szóval maga Natasha Sarnatrina, videósként "Natie" néven ismert... korrekt?
- Így van. - bólintottam. - Natasha Sarnatrina vagyok, kettős állampolgár... mint önök is tudják... Egyesült Királyságban születtem, de itt élek Japánban gyerekkorom óta. Apám John Sarnatrina és anyám Anna Sarnatrina, és volt egy adoptált nővérem, Judy Sarnatrina.
- Igen, Judy Sarnatrináról tudjuk, hogy ő a Sword Art Online áldozatai egyike... - az alparancsnok az összetett ujjperceire tekintett. - ...Vagy legalábbis kivételek egyikei, akiknek a halálát pletykák szerint nem teljesen a játék által nyújtott "élmények" okozták. De folytassa, Sarnatrina. Kitérünk arra is.
Vissza kellett fognom az érzéseimet és olyan erősen koncentrálni a mondandóimra, amennyire tudtam. A rendőröket is arra képezték a rendőrakadémián, hogy érzéstelenül kezeljék az ügyeiket, akármennyire fáj nekik is legbelül.
- Nos... hogy is mondjam, az általános iskolás időszakom második felét már itt folytattam. Nem voltam olyan jó tanuló, mint a nővérem volt, de nagyon konyítottam az informatikához és a műszerekhez, úgyhogy ilyen szakkörökre jártam a gimnázium mellett, majd műszaki egyetemen tettem le a diplomámat. Még úgy is, hogy ezekben az időszakokban kellett átélnem a SAO botrányokat és mindazt, ami a családommal történt.
- Szóval csak mostanság végeztél az egyetemmel. És most munkát keresel?
- Igen, jelenpillanatban pályakezdő álláskereső vagyok, de szerencsére nem vagyok anyagi hátrányban, mert a szüleim többmillió yent hagytak rám az életbiztosításukból, amiből fizettem az egyetemet, vettem egy kisebb lakást is, illetve a maradék nagy részét eladományoztam a SAO túlélőknek és elhunytak családjaiknak. Tessék megnézni az akkori banki átutalásaimat, ha meg akarnak bizonyosodni erről.
Megnézték, és bólintottak.
- Akkor ezek szerint egyetemre, lakásra és adományozásra költötted el az örökségedet. De maradt még valamennyi, amiből meg tudsz élni, amíg nem találsz munkát?
- Igen, annyi szerencsére, maradt, hogy kihúzom 2-3 évig, de a számlát és az adót nekem is fizetnem kell, ugyebár~ - kissé idegesen elnevettem magam, aztán gyorsan befogtam és lenéztem egy kis izzadságcseppel a homlokomon.
Kis csend honolt a komputerekkel teli irodában, aztán az alparancsnok intett a kezével és bólogatott, a pici hangulatjavító szavaimra ügyet se vetett.
- Értem, és ez is ok ara, hogy elkezdett videós tevékenységeket folytatni?
- Neeeem, uram. A videózást 14 éves korom óta csinálom. Félig hobbiból, félig valóban kapok belőle pénzt a támogatóimtól. A támogatásaim 60%-át ugyanúgy a jelenleg is gyógyuló SAO túlélőknek és elhunytak családjai támogatására mennek el.
- Maga valóban igyekszik segíteni és jót tenni ezekkel az emberekkel, főleg ilyen fiatalon. - jegyezte meg a főhadnagy. - És mindezt az elhunyt nővére miatt teszi?
- Köszönöm, főhadnagy. - bólintott az alparancsnok. - Erre már ki szerettem volna térni. Kisasszony, tudjuk, hogy a történtek még a mai napig is összetörik magát, de szeretnénk tudni a részletekről. Mármint hogy mi történt, hogy került bele a nővére a Sword Art Online-ba, hogy követték őt az ön szülei... és hogy azóta megtudott-e valamit Judy Sarnatrina halála körülményeiről a játékon belül?
Nem lehet elkerülni, hogy ne beszéljek erről. Muszáj beszélnem. Már csak azért is, mert végre talán lesz lehetőségem, hogy más úton-módon segítsek embereknek és egy napon megtaláljam azt a rohadékot.
- Rendben. - tettem egy sóhajt, majd belekezdtem. - Judy ugyan örökbe volt fogadva, mert úgy volt, hogy anyám képtelen teherbe esni, de pár évvel később megtörtént a csoda... ezért vagyok itt. Jó család voltunk, kitartottunk egymásért. Én speciel csodálattal néztem fel Judy-ra, hiszen rajzolgatás mellett harcedzéseket tanult és nem félt megvédeni másokat. Sajnos én visszafogottabb voltam mindig is és nem elég erős fizikailag, hogy harcoljak, de cserébe jól értettem a gamerkedéshez, informatikázáshoz és műszakhoz. Jó testvérek voltunk gyerekekként, idősebbekként is tartottuk egymással a kapcsolatot, amikor Judy főiskolára ment. Milőtt elköltözött, ezt a karkötőt kaptam tőle.
Megemeltem a balcsuklóm és egy kicsit megmozdítottam a másik két kötött karkötőmet, hogy megmutassam azt a féltve őrzött tárgyamat, amit Judytól kaptam és azóta soha nem is vettem le. Megint elérzékenyültem.
- Azóta szoktam gamerkedés mellett karkötőket csinálni, már csak Judy emlékére is... szóval... nos... egy ideig minden rendben volt, aztán kaptunk hívást a főiskoláról, hogy Judy-t egy közeli kórházba szállították a többi játékossal, akik vele együtt a SAO fogságába estek. Azt kérték, hogy ha lehet, menjünk el hozzá mindenképpen. És így történt. Elmentünk a campuszhoz legközelebb eső kórházba, ahol infúziók alatt tartották életben Judy-t. Ott közölték akkor valunk, hogy a játék tulajdonosa, az a bizonyos Kayaba totál megőrült és foglyul ejtette a játékosokat valami élet és halál kihívás végett... nem emlékszem a részletekre. Még akkor is gyerek voltam, nehezen tudtam megérteni és megemészteni, hogy a nővéremről nem lehet levenni a sisakot, mert akkor meghal. De az akkor kapott hírek miatt, hogy ha a játékban meghal, akkor valójában is megfog, a szüleim és én rettegtünk attól, hogy Judyval történik valami rossz a játékban és meghal.
- Ezután mi történt? Kórházban maradt a nővére, vagy hazavitték?
- Hazavittük, így folyamatos felügyelet alatt maradhatott, és ha egyszer felébred és leszedi a NerveGeart, akkor legalább a családja közt legyen legalább. Apa túlórákat vállalt be, hogy legyen pénz Judy infúziós etetésére és gyógyszereire, anya pedig otthagyta a munkáját, hogy ápolgassa. Én még nem voltam abban a korban, hogy iskola mellett dolgozzak, ezért anyának sokat segítettem, de később, titokban elkezdtem streamelni nem VR jellegű videójátékokat, hogy a támogatásból kisegítsem anyát.
- Hogy-hogy titokban?
- A történtek miatt apa eltiltott a videójátékoktól, mert rettegett, hogy én is úgy járok, mint Judy. Megértettem őt, de mindig is szerettem gamerkedni hobbi szinten, és gondoltam, hogy ebből tudok keresni valamennyit ahhoz, hogy Judynak segítsek. De... alig 2-3 évvel később, miután ő fogságba esett a játékban... anyával éppen azon voltunk, hogy kezeljük Judy haját és levágjuk a körmeit, ő akkor... akkor abban a pillanatban...
Lehajtottam a fejem és eltakartam a szemeimet az egyik tenyeremmel, mert szégyelltem magam, hogy két komoly rangú rendőr előtt elkezdtem könnyezni.
- A NerveGear kisütötte az agyát, mi meg csak ott álltunk anyával... végig néztük, ahogy meghal...! Megtörtént, amitől féltünk... akkor azt hittük Judy egy küldetésben halt meg vagy valami nagy eventben, hiszen úgy reménykedtünk, hogy tud magára vigyázni...! Hívtuk apát, a rendőrséget, a mentőt, akiket tudtunk ebben a helyzetben~
A főhadnagy előkészített zsebkendőt és odakínálta nekem, hogy fújjam ki az orromat és töröljem meg a szemem, az alparancsnok azt mondta, hogy pihentessük a beszélgetést egy órára és visszatérünk a beszámolómra, miután lenyugodtam. Rendes volt tőlük, hogy ennél a pontnál nem erőltették. A szünet alatt megmostam az arcomat és ittam egy jóleső forró kávét szíverősítőnek. Judy halála még csak a kezdet, de talán már nem sírom el magam annyira, mint most, hiszen most engedem ki magamból ezt...
Egy órával később összeültünk és amikor megegyeztünk, hogy most már vagyok olyan állapotban, hogy összeszedettebb gondolatokkal végig tudjam mesélni, mi történt a családommal a SAO miatt, folytattam a mesémet.
- A temetés után, azt hittem, megpróbálunk jobban összefogni és együtt végig csinálni a gyászidőt, csak romlott a helyzet a családomban. Apa egyre többet maradt távol, folyton részegen jött haza és folyton veszekedtek anyával. Anya súlyos depressziós lett és annyira elhanyagolta magát és a házimunkát is, hogy mindezt az iskola mellett nekem kellett megcsinálni, illetve bevásárolni és vacsorát készíteni. Apám nem segített és nem is akart, de sokszor szidott minket, hogy milyen rosszak vagyunk, meg lusták, meg ilyenek, amit egy részeg tud mondani, miután éjfél után hazajön. Végül... anyám nem szedte többet az antidepresszáns gyógyszereit, és mivel nem bírta tovább elviselni ezt az életet és Judy halálát, levetette magát a Szuminába, majd fél évvel később apám is végzett magával miután neki is sok volt egyszerre elveszíteni anyát és Judy-t és mindezért magát okolta a sárga földig.
Nem úgy, mint az előbb, de ismét könnyezni kezdtem. így tartottam egy kisebb szünetet. Az alparancsnok és a főhadnagy megvárta türelmesen, amíg összeszedtem magam.
- Tehát hivatalosan is elárvultam. Mivel az összes nagyszülöm már nem élt, árvaházban töltöttem tinédzserkorom hátralévő részét, amíg le nem érettségiztem és mentem el egyetemre. Két évig pszichológushoz jártam és részt vettem olyan kibeszélős szakkörökben, ahol SAO túlélők és elhuny társaik pórul járt családtagjai kibeszélhették minden fájdalmukat és rossz tapasztalataikat és segítették egymást. Ha ők nem lennének, talán lehet, hogy csatlakoztam volna a családomhoz, nagyon sokat köszönhetek nekik. Cserébe én is arra vetemedtem, hogy ahogy tudok, segítek anyagilag és lélekben támogatni. A mai napig. Bár kilábaltam a magam depressziójából, de még mindig gyötör néhány tudat... mert ugyanis ezekben a körökben megtudtam pár részletet arról, hogy miként éltek a SAO egykori foglyai és miféle dolgok történtek. Például megtudtam, hogy voltak bűnözők és a bajt kihasználó alakok, akik örömüket lelték társaik kínzásában, erőszakolásában... vagy megölésében. Már csak azért is, mert ott nem volt fájdalomérzet.
- És ezek már a mi területeink. - jegyezte meg az alparancsnok. - A SAO igazi felelőséről úgy tudjuk, hogy halott, de folyamatban vannak nyomozások játékon belüli bűnözések után, hiszen hiába beszélünk egy játékról, játékosok többezrei majdnem egy évtizedig foglyokként játszottak valódi élet-halál harcot és ezalatt szinte minden megtörtént, például mentális erőszakoskodás, gyilkosság, pedofília, nemi erőszak... ugyan tudjuk, hogy ott nem voltak fájdalomérzetek, de erőszak az erőszak. Pár jómadarat a SAO-n belüli bűnökért már sikerült hidegre tenni, hála a játék lefoglalt adatbázisainak és néhány informátornak. Folytassa.
- Rendben. Tehát volt ott pár személy, aki már találkozott párszor Judyval, de Judy Noxiaként ismerték ott. Azt mondták, sokszor egy erdőben látták eltölteni a szabadidejét, de egy ideig részese volt azoknak a csapatoknak, akik szintbossok ellen harcoltak mihamarabbi kijutás érdekében, majd később amolyan bűnüldöző céhet alapított, akik az említett aljadékokat vadászták... innentől fogva gyanakodni mertem, hogy Judy-t nem küldetés vagy event vagy bossharc alatt ölhették meg... úgy hiszem, hogy valaki meggyilkolta vagy meggyilkoltatta azért, mert bűnözőket vadászott. Bár ki is tette, nemcsak Judy-t ölte meg, hanem az egész családomat. Sajnos nem tudni, kik voltak az úgy nevezett üldözött bűnözők, és az információ is túl kevés... így nem tehetek semmit. Gondolom önök sem tudnak ebben segíteni.
- Sajnos nem. - csóválta meg a fejét lassan az alparancsnok. - Nem tudni, kik voltak a nővéred ellenségei és egy-két szemtanű felületes vallomása nem elég bizonyíték. Mindezek ellenére ön csak azért is segít az áldozatoknak és a túlélőknek, és ez sokat számít. Maga jószándékú és bátor, Miss Sarnatrina. Nem sokan lennének képesek ilyen háttérrel segíteni másokon és egyszerre jókedvet csalni mások arcára a streamjeivel.
- És a lányom szerint ön jó videójátékos, szereti magát nézni. - tette hozzá a főhadnagy.
Zavartan elpirultam.
- Én csak a magam és mások fájdalmát igyekszem enyhíteni, és népszerű se vagyok.
- És nem is a népszerűsége, hanem a képesítései és gamertudása miatt figyeltünk fel magára. - Az alparancsnok felült a székben és letette a dokumentumokat az asztalra, de még pihentette rajtuk kezeit. - Tudja jól, hogy miért akartunk magával beszélni. Nem szokásunk ilyesmit tenni, de jelenlegi helyzetben csak az ön segítségét tudnánk kérni, Miss Sarnatrina, ez pedig egy magának egy ritka álláslehetőség.
Feltekintettem az alparancsnokra.
- Akkor mi is volna a feladatom, ha elfogadom?
- Most van ez az Alfheim Online játék. Ugyanaz a kategória, mint a Sword Art Online volt, de más funkciókkal. Ugyan a játék maga nem halálos és veszélyes és bármikor ki és vissza lehet loggolni, de sajnos a bűnözések ugyanúgy folytatódnak annak ellenére, hogy nem lehet megölni másokat játékon belül. Sajnos még okozhatnak traumákat, akár rosszabbat is, mint a korábbi játékban... itt ugyanis van fájdalomérzet. Minél több fájdalmat okoznak a másiknak virtuálisan, annál rosszabb a valóságban. Önnek az lenne a dolga, hogy csatlakozzon be az Alfeim Online-ba. Szivárogjon be az ottani játékosok közé, játsszon kedvére, de ezalatt figyeljen meg mindent és mindenkit, akit tud. Küldetéseket, eventeket, arénákat, bossharcokat, mindent figyeljen meg, és ha tud, akkor nézzen rá az adminisztrátorok játékos karaktereinek a körmeire. És a legfontosabb... ne az ismert streamer Natie-ként jelenjen meg ott, hanem egy más személyként. Szerencsére a játékban a maga nemével megegyezően el tudja változtatni a külsejét, nem fogják felismerni magát. És olyan karakternevet kell választania, ami nem vall önre. Legyen kevésbé feltűnő játékos.
Sokat hallottam az Alfheim Online-ról, ami jobbformán a "lágyabb testvére" a SAO-nak, de a múltban történtek miatt tartózkodtam eddig attól, hogy belépjek oda játszani. A nézőim is kérték, hogy próbáljam ki, de elmagyaráztam nekik egy külön videóban, hogy miért nem fognak látni tőlem egyetlen ALO-s videót sem. És most az alparancsnok azt szeretné, ha a cyberrendőrséggel dolgoznék együtt, mint beépített ügynökük... nem nagyon szeretném csinálni, de nekem munkát kell találni, viszont ritka lehetőség, hogy olyan munkát csinálok, amit élvezhetek, és SAO-val ellentétben nem halálos... mégis Judy emléke... és ha egyszer ott fogom megtalálni azt az embert, aki meggyilkolta Judy-t? Mit csináljak? Dilemmába estem.
- És... mi a garancia rá, hogy nem eshet bajom, uram? Van fájdalom érzés a játékban... és nem vagyok fizikálisan erős.
- Nem szükséges, hogy a valóságban tudjon harcolni. Mint más normális játékokban, itt is szinteket tud lépni, fejlődni, erősödni, de csak a játékon belül. Ugyanez volt a SAO-ban is. Azt javaslom, olyan harcosféle karakter legyen, mert így lesz esélye megvédeni más játékosokat az esetleges erőszakos támadásoktól. Mivel a valóságban fizikai fájdalomérzetet leszámítva nem fog baja esni a támadó játékosnak, nyugodtan elverheti az illetőt anélkül, hogy következményei lennének a valóságban... kivéve, ha valódi bűnözővel lesz dolga, de minden esetben az ilyen támadásokról azonnali jelentést kérünk és karakterazonosítást, hogy a későbbiekben lenyomozhassuk, ha sikerül megtudni a személyről valódi információkat. Egyébként is napi jelentésekre számítanánk magától, akkor is, ha semmi nem történik. Természetesen ugyanolyan tisztességes fizetést kap havonta, mint bárki más, ingyenes egészségügyi ellátást, szabadságokat, illetve bónuszokat gazdag információkért és meg többet egy elkapott virtuális bűnözőért. És gondoljon bele: igazságot szolgáltathat és így állhat legálisan bosszút ezeken a gazfickókon azért, ami a családjával történt egy másik kis gyilkos mocsok miatt.
Feltekintettem és az alparancsnok szemébe néztem, ő pedig reménykedő fénnyel a pupilláiban állta ezt komoly arccal, majd kinyújtotta jobbját.
- Nos? Elfogadja ezt a munkát? Segít nekünk minimalizálni a virtuális bűnözést ebben a játékban?
Némi kis habozás után összevontam a szemem, majd kissé remegő jobbommal, kezet fogtam az alparancsnokkal.
- Benne vagyok, főnök. Még ma megveszem a játékot és a NerveGeart, aztán, amint kész vagyok, bent leszek a játékban.
- Akkor üdv a csapatban, Sarnatrina ügynök. - az alparancsnok elégedetten bólintott. - Akkor nincs más, mint aláírjuk a szerződést és megkapja a kötelező eligazításokat és megkezdheti a kötelező alapkiképzést. Viszont két kérésem volna magától, mielőtt aláírjuk a munkaszerződését és a titoktartási szerződését. Az első, hogy mivel napi szinten lesz bent a játékban, hiába inkognitó, az ön saját érdekében vegyen le a streameléseiből... vagy legalábbis tartson hosszabb szüneteket valami kifogással. A másik, amire nagyon szigorúan megkérném: vannak azok a cuki, csinos, meg egyéb ilyen jellegű hölgytípusok nagy mellekkel vagy bociszemekkel... eszébe ne jusson ilyen karaktert csinálni, mert feltűnőek és ki nem állhatom őket.


Napokkal később...

Az első jelentésem:

"Uram,
Bejutottam. Egy imp karaktert választottam olyan küllemmel, amiről senki se ismer fel, de azért egy maszkot is sikerült szereznem a játékban, ami pont illik a karakteremhez. Két egykezes kard áll rendelkezésemre.
Egyelőre semmi különöset nem fedeztem fel Sgailynban, sem a közelebbi játékbeli fajtám tulajdonában lévő területeken. De mivel új vagyok ebben a világban és nem tudom mire számítsak, nem szeretnék még külső területekre menni, amíg nem vagyok biztos benne, hogy más fajt játszó játékosok nem-e veszik kissé túl komolyan a szerepüket... habár az impeknek nincsenek egyelőre olyan ellenségeik, akiktől tartani kéne. Elolvastam a használati utasítást, a játékmenetet és a szabályzatokat, de még így is úgy érzem magam, mint egy első szintű száműzött a Logan Exile-ből, amikor nem tudom, mihez fogjak. Holnap talán már eredményesebb leszek."



Játékban:

Nyxia Deathreaver vagyok. komor, sötét, magányos lovag a sötétségben. Azért vagyok itt, hogy bosszút álljak a tetves férgeken és megvédjem az ártatlanokat. Nem vagyok Batman, csak egy magányos vándor, akit nem érdekel semmi, csak rendet tesz a környezetében, legyen ez küldetés vagy sem, játékos vagy nem játékos karakter. Ha jófiú vagy, elmegyek melletted. Ha meglátlak akár lopás közben vagy hozzá mersz érni valakihez, egy életre meg fogod bánni, hogy Alfheimbe jöttél... mert én vagyok a sötét rémálmod, a halálmegváltód. Ezért hívnak engem Deathreavernek...

- Hékás!
Egy másik imp játékos mérgesen nézett fel rám, miközben magamban foglaltam össze eme énem fejemben epicnek tűnő bemutatkozását, pedig nem biztos hogy az. Lenéztem a fiúra csendes tekintettel mintha kérdezném "mi van" pedig nem szóltam rá semmit.
- Nem veszed észre, hogy az én helyemen ülsz, mint egy rossz Batman? Ott a pokrócom és éppen a csajomat várom, hogy belépjen! Tűnés!
Fel se tűnt eddig, hogy a szoborpilláron, amin eddig ültem, valóban volt egy pokróc, mely foglalta a helyett. Leszálltam onnan és tovább álltam, egyenesen a nagy játékvilágba, ahol kihívások százai várnak rám. Vagy néhány bűnözőarc... remélem, hogy a sors egyszer megadja az áldását rá, hogy egy napon, a titkos munkám végzése közt összefussak azzal a személlyel, aki megölte Judy-t. És ha megtalálom a sok gazember közt ezt az alakot, nem csak a játékban fogok megfizetni neki azért, amit tett.

Nyxia Deathreaver vagyok...
Nyxia Deathreaver
Nyxia Deathreaver

Hozzászólások száma : 1
Join date : 2022. Dec. 17.
Age : 35

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.